Az 1934-ben és 1936-ban megrendezett Miskolci Hét keretében reprezentatív tárlatok adták igazolását egyebek mellett annak is, hogy „Miskolcon erős képzőművész generáció él, amely joggal követeli meg a maga helyét a nap alatt”.[1] Az 1936-os seregszemlén Petrányi Miklós összesen 22 –jelentős részt hadifogságban készített – munkával vett részt. E név az utókor számára újszerűen cseng, pedig Petrányinak nem ez volt az egyetlen megmutatkozása a városban. Noha évtizedeken át a helyi és fővárosi tárlatok szorgalmas résztvevője volt, személyéről és munkásságáról alig tudunk valamit. Adósságunkat a Miskolci Hét hagyományának felelevenítése alkalmával igyekszünk rendezni.
A feledés homályába merült művészegyéniség 1877-ben Kassán született. Tanulmányait 1897 és 1901 között a Képzőművészeti Egyetem elődintézményében, az Országos Magyar Királyi Mintarajziskolában folytatta. Középiskolai és középfokú ipariskolai rajztanári képesítésével Székelyudvarhelyen, a Kő és Agyagipari Szakiskolában nyert rajztanári állást. Az iskola évkönyveiben olvasható bejegyzések tanúsága szerint hatalmas lendülettel vetette magát a munkába: a pedagógusi hivatás lelkiismeretes gyakorlása mellett alkotóművészi ambíciók is fűtötték. Festményeivel és iparművészeti terveivel is kiállításokon vett részt, pályázatokon indult. 1905-ben egy cserépkályha tervvel,[2] a következő évben egy művészi képkerettel ért el országos sikert.[3]
Miskolcon 1912-ben szervezték meg a Magyar Királyi Állami Fémipari Szakiskolát, s Petrányit az újonnan alapított intézményhez helyezték át, ahol 1934-es nyugdíjazásáig tanította a mértani és szabadkézi rajzot. Pedagógusi munkájának magas színvonalát sejteti, hogy alig foglalta el új helyét, az iskola tanévzáró kiállítása alkalmával már 1914-ben a legnagyobb elismeréssel méltatták eredményeit.[4]
[1] Huszonöt művész vonult fel a miskolci reprezentatív kiállításon. Magyar Jövő 1936. augusztus 1. 4.
[2] A Székelyudvarhelyi Magyar Királyi Állami Kő- és Agyagipari Szakiskola Értesítője az 1904–1905. iskolai évről. Szerk: Hargitai Nándor. Székelyudvarhely, 1905. 8.
[3] Magyar Iparművészet. IX. évf. 3. szám (1906. május), 138.
[4] Bíró Sándor: A fémipari szakiskola kiállítása. A szakiskola az iparért. Miskolczi Napló 1914. június 25. 1–2.
Épp csak elkezdte miskolci pályafutását, máris pauza törte meg. A világháború kitörését követően csakhamar Galíciában találta magát, ahová mint népfölkelő tisztet mozgósították. Pár hónap múlva orosz hadifogságba esett. Szibériai „száműzetése” közel hét évig tartott: 1921 novemberében térhetett csak haza.
A háború után lelkesen vetette magát Miskolc képzőművészeti életébe. Önálló tárlata – tudomásunk szerint – ugyan sohasem volt, de a csoportos bemutatókon rendszeresen részt vett. 1922–23-ban a Nemzeti Szalon kollektív tárlatain is bemutatta munkáit. A korabeli katalógusok tárgyjegyzékeinek tanúsága szerint tájat, életképet és portrét egyaránt szívesen festett, ám az újonnan született, friss művek mellett újra és újra közönség elé vitte a hadifogság ideje alatt született, korábbi munkáit is. Szibériai angyalok, Vihar a Gorodokban, Ágyam a fogságban, Hadifogoly járásbíró, Omszki házak – csupán néhány képcím a szibériai témakörből.
A fogolytáborból hazamenekített emlékképek rendszeres szerepeltetése azt jelzi, hogy Petrányi számára a hadifogság időszaka nagy jelentőséggel bírt. Ahhoz, hogy 1936-ban, a Miskolci Hét képzőművészeti tárlatán e témájú munkáira a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt helyezett, vélelmezhetően az ünnepi hét programarzenáljának egyéb eseményei – a városházán megrendezett 10-es honvéd hadi kiállítás és az izraelita tanítóképző intézet falai közt installált hadifogoly kiállítás – is ösztönzést adtak.
Hogy milyen volt az élet a fogolytáborban, Petrányi Miklós rajzai és festményei alapján sajnos nem alkothatunk fogalmat. E művek hollétéről, egyáltalán fennmaradásáról sincs tudomásunk. A krasznojarszki tisztiszínház öltözője vagy a Tanulmány a krasznojarszki tisztiszínház függönyképéhez műcímek mindazonáltal teret engednek képzeletünknek. Azt jelzik, hogy noha a körülmények mostohák voltak (Petrányi például az egyoldalú táplálkozás miatt skorbutot kapott),[1] a tiszti gárda a véget nem érő bizonytalanságban is megtalálta az igényes szórakozás és önkifejezés lehetőségeit.
[1] Petrányi Miklós fémipari szakiskolai tanár lakásügye. Miskolczi Napló 1922. február 1. 6.
Petrányi Miklós festői képességeit mindössze egyetlen alkotáson keresztül mérhetjük le: 1917-ben Krasznojarszkban készített önarcképét a Herman Ottó Múzeum képzőművészeti gyűjteménye őrzi. A kép előadásmódját az elegancia és a biztos kéz jellemzi. A nagyvonalúan felrakott foltok tökéletes egységgé épülnek; sallangmentesen, a legegyszerűbb eszközökkel és képi elemekkel, palettáját két színre redukálva festette le önmagát. Lelkiállapotát ugyancsak keresetlen őszinteséggel rögzítette. A 40. életévében járó férfi komor tekintettel, de dacos elszántsággal áll előttünk. Olyan ember portréját látjuk, aki bátran néz szembe a megpróbáltatásokkal.
A művész-tanár a Miskolci Hét tárlata után még egy alkalommal, 1937 tavaszán a város közönsége elé lépett, ám ezt követően nem találjuk nyomát Miskolc közéletében. A Magyar Jövő 1944. január 12-i számából értesülünk róla, hogy időközben Budapestre települt. Az informatív újságcikk voltaképp nekrológnak íródott: a művész pár nappal korábban, 1944. január 9-én Budapesten hunyt el. Végső nyughelyre a Kerepesi temetőben talált.
