Miskolc társadalma az első világháborút követő trianoni határváltozások következtében jelentősen megváltozott. Sokan menekültek ekkor a környező utódállamokból Magyarországra, így Miskolcra is. Ezáltal minden szempontból jelentősen gazdagodott a város – gondoljunk csak pl. az eperjesi jogakadémia Miskolcra költözésére, mely a feltörekvő város első felsőoktatási intézményeként írta be a nevét történelmünkbe. Az intézményeknél maradva megemlíthetjük az Ungvárról Miskolcra települt főreáliskolát, a mai Diósgyőri Gimnázium jogelődjét. Az intézmények mellett sok-sok családot, személyt is felsorolhatnánk, akik a városba településükkel elsősorban az értelmiségi réteget erősítették, hiszen főleg pedagógusok, tisztviselők, lelkészek voltak kénytelenek elhagyni korábbi állomáshelyüket, s kerestek menedéket városunkban. Ez a folyamat a vitathatatlan gazdagodás mellett természetesen számos nehézséget is okozott, problémát eredményezett, gondoljunk csak a menekültek lakhatásának kérdésére stb. A miskolci II. számú polgári fiúiskolában 1920-ban két menekült státuszú pedagógus oktatott, Fóriss Ferenc és Marjalaki Kiss Lajos.[1] Jelen írásomban ez utóbbi történetét ismertetem.
[1] MNL K 501, 215. csomó, 59 625
Marjalaki Kiss Lajos nevét elsősorban Miskolc történetének kutatójaként ismerik a helybéliek, az idősebb korosztály képviselői talán inkább pedagógusként emlékeznek rá, s bizonyára vannak, akik arról is hallottak, hogy régészeti és néprajzi kutatóként, földrajztudósként és tankönyvíróként is beírta nevét a halhatatlanság nagykönyvébe. De hogy hogyan került Miskolcra, arról ő maga sem nyilatkozott a kutatók által már sokat idézett és hivatkozott, szűkszavú önéletrajzában, s az életét és munkásságát bemutató írások is rendre átsiklanak e kérdés fölött. Pedig talán nem érdektelen utánajárni, hogyan indult életének e korszaka, mely aztán több mint 53 évet ölelt fel.
Kisújszálláson születtem 1887-ben. Szüleim földmíves emberek voltak, akiknek 9 gyermekük közül egyedül én végeztem magasabb iskolai tanulmányokat. – E mondatokkal indul a kézírásos önéletrajz.[1] Kisújszállás református anyakönyvéből azt is megtudjuk, hogy M. Kis(!) Lajos református gazdálkodó és Komáromi Julianna Lajos nevű gyermeke 1887. december 18-án látta meg a napvilágot, s december 29-én keresztelte őt meg Gulyás Lajos lelkész. Keresztszülei M. Kis András gazdálkodó és Takács Erzsébet voltak.[2]
[1] HOM HTD 89.114.58.1.
[2] FamilySearch, Kisújszállás, keresztelési ak. 1883-1896. Film # 004707542, 405 of 603.
Az ábécét abban az épületben tanultam meg, amelyben 1834-ben egykor Arany János tanított. Később 1908-10-ben ugyanitt én tanítottam a betűvetés tudományát a földmívesek gyermekeinek. Közben felépült az új gimnázium nagy épülete, amelyben meg Móricz Zsigmond járta a legfelső osztályt, amikor én még az első osztály padjaiban ültem. 1902-1906 között a debreceni kollégiumban tanultam és ott szereztem meg a tanítói oklevelet. Okirataiból kiderül, hogy tanulmányait Sárospatakon, az állami tanítóképezdében szerette volna folytatni, a kisújszállási főgimnázium IV. osztályos tanulójaként 1902-ben oda kérte kedvezményes helyre való felvételét, de onnan azzal az indokkal utasították el, hogy lakásához úgy a budapesti, mint az aradi és félegyházi áll. képezdék közelebb vannak, … a Nagymélt. vall. és közokt. min. úr a jelentkezők nagy számára való tekintettel felvételét nem engedélyezte.[1] A sors játéka, hogy a 60 éves gyémántoklevelet mégis Sárospatakon állították ki számára, igaz, nem 60, hanem 65 év elmúltával, 1971-ben.[2] Ezután egy évig falun, majd három évig szülővárosom ref. elemi iskolájában tanítottam. 1910-ben elfogott a vágy, hogy tovább tanuljak. Lemondtam hát népiskolai tanítói állásomról és nekivágtam a polg. isk. tanári főiskola elvégzésének. Itt mintegy három éven át rengeteget koplalva képeztem magam, a kötelező anyagon felül különösen a leíró földrajz szakszerű tanulmányozásában. 1913 nyarán az új oklevél birtokában Erdélybe, Abrudbányára kerültem az áll. polgári fiúiskolához, s innen Miskolcra vetődve 1919 eleje óta folytonosan ugyanannál az iskolánál működöm.[3] Ennyit tudunk meg a szűkszavú önéletrajzból.
[1] HOM HTD 73.911.2.
[2] HOM HTD 73. 909. 1-31.
[3] HOM HTD 89.114.58.1.
Abrudbánya Alsó-Fejér megyei városban az 1910-es népszámlálás szerint kisebbségben voltak a magyarok, a lakosság túlnyomó többsége román volt. Itt tanított Marjalaki Kiss Lajos 1913-1918 között a polgári fiúiskolában. Naplójából tudjuk, hogy az iskolába magyarok mellett románok és németek is jártak, bár ez utóbbiak kevesen voltak. Viszont a románok sokan, legtöbbször többen, mint a magyarok. 1916-os naplójában ez áll: Kb. 73 tanulónk van és pedig az I. o. 22, II. o. 24, III. o. 13, IV. o. 14. Elég szép szám. Nemzetiségileg M 40, N 1, O 32. A magyarok közé számítottam néhány fél-oláhot, mint Balosz, Schmidt, Komáromi, Horváth. Évek óta első eset, hogy magyar gyerek több van, mint oláh.[1]
[1] HOM HTD 73.911.28. (Napló 1916-1918) 18. lap
Abrudbányán a tanítás mellett egyéb feladatokat is vállalt. 1917-1918-ban társszerkesztője volt az Abrudbánya és vidéke című hetilapnak.[1] Abrudbányai korszakára esik tudományos munkásságának kezdete, melyet aztán Miskolcra települve miskolci és Borsod megyei témákra koncentrálva bontakoztatott ki.
A nagy háború utáni időszakban Romániában is és az elcsatolt területeken másutt is alaposan megfogyatkozott a magyar értelmiségiek száma. 1918-1924 között a szomszédos országokhoz csatolt területekről 350 ezer magyar menekült az anyaországba, a legtöbben, mintegy 200 ezren Romániából.[2] Ezek között volt Marjalaki Kiss Lajos is, aki 1913-ban még egyedül érkezett Abrudbányára, de ott megismerkedett későbbi feleségével, Gelei Juliannával, akivel rövidesen házasságot kötött. Egyetlen gyermekük, Júlia 1915. február 19-én született.[3]
Felesége, az abrudbányai Gelei család[4] (írják Geley / Gelej formában is) leszármazottjaként unitárius vallású volt. Miskolcra kerülésük után 14 évvel, 1933-ban férjét követve a református egyház kebelébe tért át, amiről Józan Miklós püspöki vikárius hozzá címzett, szívhez szóló leveléből értesülünk.[5] Bár a kitérés hivatalosan bekövetkezett, szívében soha nem távolodott el az unitárius egyháztól. Erre enged következtetni az a tény, hogy 1956. áprilisában bekövetkezett elhunyta után Marjalaki Kiss Lajos felesége emlékére adományt küldött az unitárius egyháznak, amiért egy levélben dr. Nyíredy Géza, az Unitárius Élet adminisztratív szerkesztője mondott köszönetet.[6] A Budapesten élő Nyíredy családdal tartós kapcsolatban állt Gelei Julianna, erre utal egy leányának, Jucikának küldött részvétnyilvánító levél Nyíredy Erzsike nénitől.[7] Az abrudbányai és verespataki Gelej hagyatékkal kapcsolatos levelek egyébként szép számmal fellelhetők a Herman Ottó Múzeumban őrzött dokumentumok között.[8]
Marjalaki Kiss Lajos tehát 1919-ben már nem egyedül, hanem családjával együtt érkezett Miskolcra. A Herman Ottó Múzeum Helytörténeti Adattárába került hagyatékában fellelhető naplófüzetei sajnos nem szolgálnak adatokkal Miskolcra érkezésének témájában.[9] Az egyéb dokumentumokból viszont megtudjuk, hogy Abrudbányáról nem egyenesen vezetett az út Miskolcra.
[1] HOM HTD 73.911.2. (önéletrajz)
[2] Dr. Frisnyák Sándor: Magyarország történelmi földrajza. Tankönyvkiadó, Budapest, 1990. 161.
[3] HOM HTD 73.909.1-16.
[4] Az árkosi előnevet viselő Gelei család Erdélyben, főleg Abrudbányán élt, ahol Gelei József 1815-1848-ban városi tanácsnok és bányatörvényszéki ülnök volt. (Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal, 4. köt. Pest, 1858. 357.) A család legősibb ismert tagjától, a magát már erdélyinek valló árkosi Gelei Benedektől (1615-1661), Erdély legfelkészültebb 17. századi unitárius teológusától tudjuk, hogy ősei a Pozsony melletti Gelléről telepedtek Erdélybe. A Gelei család számos jeles személyiséget adott az évszázadok során nemzetünknek. (https://www.3szek.ro/load/cikk/122951/a-tudos-arkosi-gelei-csalad-nemzedekrol-nemzedekre-9. Hozzáférés: 2020. 08. 19.)
[5] HOM HTD 73. 911.2.
[6] HOM HTD 75.53.19.37.
[7] HOM HTD 75.53.19.75.
[8] HOM HTD 73.911.2.
[9] Az első füzet 1916. szeptember 1 – 1918. április 28., a második 1919. augusztus 4 – 1920. január 20 között íródott, ez utóbbihoz tartozik még két lap az 1921. október 21 – december 17. közötti napokról, elsősorban a soproni népszavazásról. A harmadik füzetben az 1938. szeptember 15 – 1940. május 5. közötti eseményeket jegyezte fel.
Marjalaki az 1918-19-es tanév kezdetén még Abrudbányán tartózkodott, bár akkor már olyan volt a helyzet, hogy tudta, rövidesen lépnie kell. 1918. szeptember 13-i datálással levelet írt neki Imre Sándor, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkára, melyben bizalmasan afelől érdeklődött, elvállalna-e egy rövidesen megüresedő gyakorlóiskolai állást. Az nem derül ki a levélből, hogy hol lenne ez az állás, csak feltételezhetjük, hogy Budapesten. Csak az olvasható ki a levélből, hogy az állás várhatóan hamarosan megüresedik, s a berendeltnek azonnal be kell töltenie. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a berendelés ideiglenes, s meg kell gondolni a lakásszerzési és élelmezési nehézségeket is. Marjalaki nemleges válasza Imre Sándornak a következő, 1918. szeptember 24-én keltezett leveléből nyilvánvaló.[1]
Marjalaki csak 1918 novemberében menekült el családjával Abrudbányáról, az Országos Menekülésügyi Hivatal által nevére kiállított Igazolókönyv bejegyzése szerint 1918. november 20-án.[2] Először szülővárosában Kisújszálláson, húzta meg magát a kis család. Erre utal az az 1919. január 15-én keltezett, a szolnoki magyar népköztársaság pénzügyigazgatósága által kiadott végzés, melynek címzettje a kisújszállási magyar adóhivatal volt, s másolatban megküldték M. Kiss Lajos kisújszállási, Márjalaki út 27. szám alatti lakos, állami polgári iskolai tanító részére is. Ebben rendelkeztek az 1918. november, december és 1919. január havi menekülési segély kifizetéséről.[3] S ezt támasztja alá az Abrudbányai Unitárius Lelkészi Hivataltól érkezett levél is 1921 áprilisában, melyet eredetileg Kisújszállásra címeztek, s onnan irányítottak át Miskolcra.[4] S egyértelműen ez olvasható ki egy színpetri barátja által 1918. december 15-én írott levélből is: Nem éppen lepett meg azon értesítésed, hogy Abrudbányáról Kisújszállásra költöztél…[5] Kisújszállásról ideiglenesen Hódmezővásárhelyre, az ottani polgári fiúiskolába helyezték mindaddig, míg eddigi állomáshelyén működését újra megkezdheti, avagy más állomáshelyének végleges kijelölése iránt intézkedés nem történik. Ezt Csongrád vármegye tanfelügyelőjének hivatalos utasítása támasztja alá 1919. január 2-i és január 24-i keltezéssel.[6] Ezt erősíti meg egy Abrudbányáról 1919. április 14-én Hódmezővásárhelyre címzett levél is, melyből kiderül, hogy abrudbányai rétjüket bérbe adták Ádámucz Györgynek és nejének. Ám hódmezővásárhelyi állomáshelyét valószínűleg el sem foglalta. Ezt erősíti meg az 1920. június 10-én a miniszterhez címzett jelentése, mely szerint 1919. január 30-ig Kisújszálláson tartózkodtam, ekkor Miskolcra a II. sz. áll. polgári fiúiskolához kerültem, ahol jelenleg is működöm.[7] 1919. február 22-én Cseh Gusztáv, a miskolci II. sz. áll. polgári fiúiskola igazgatója arról értesítette őt levelében, hogy a közoktatási miniszter 1919. február 3-án kelt rendeletével Csollák Ilár[8] tanárnak az iskolából történt eltávozása folytán ellátatlanul maradt órák ideiglenes ellátására, addig, míg Abrudbányán a tanítás megkezdődik, tanár urat osztotta be. S ráadásul Cseh Gusztáv ezt a levelet M. Kiss Lajos tanár úrnak Miskolcra címezte![9] Ez egyértelműen jelzi, hogy ő ekkor már itt, Miskolcon tartózkodott. S hogy miként került ide? Erre egy 1919. január 24-i keltezésű levél ad némi magyarázatot, melyet érdemes szó szerint idézni: Kedves barátom! Sietve és legnagyobb jóakarattal írom e sorokat. Kérlek, hogy saját jól felfogott érdekedben cselekedjél úgy, amint én azt most megírom! Csollák Károly[!] a miskolczi II. sz. áll. polg. iskola magyar-történelem-földrajz szakos tanára, kinek felső keresk. iskolai képesítése van, áthelyeztetett a felső keresk. iskolához. Az ő helye üres, ideiglenesen betöltetett egy elemi iskolai tanítóval, ki gazdasági szaktanító. Csollák azt tanácsolta nekem (ez a kollega jelentős szerepet játszik a Nevelő Munkások O. Szövetségében), hogy írjak neked azonnal, jöjj rögtön Miskolcra, jelentkezzél a tanfelügyelőnél, hogy Erdélyből menekültél, rövidesen behelyeznek a II. sz. áll. polg. iskolához. Gondold jól meg. Miskolc nagy és szép város! Már jogakadémiája van, egyeteme lesz! Nagy szó. Csehek ide nem jönnek! Megéri a fáradtságot, hogy ide jöjj. Állás biztos, hogy üres!! Táviratilag válaszolj, hogy mikor érkezel! Azonnal cselekedjél. Egy útiköltséget megér!! – még akkor is, ha nem sikerülne, bár én feltétlenül bízom a sikerben. Azonnali intézkedésedet táviratilag várja: Rátkay, Urak u. 26.[10]
Hogy ki volt ez a Rátkay, s milyen kapcsolatban állt Marjalakival, egyelőre nem tisztázott. Mivel ez a családnév Miskolcon meglehetősen ritka, feltehetőleg Rátkay Rezső MÁV tisztviselő személye jöhet szóba (Budapest, 1878 – Miskolc, 1954),[11] ám ez még további kutatásokat igényel.
[1] HOM HTD 73.911.2.
[2] HOM HTD 73. 909. 1-39.
[3] HOM HTD 73.911.2.
[4] HOM HTD 73.911.2.
[5] HOM HTD 73.911.2.
[6] HOM HTD 73.911.2.
[7] MNL K 501, 215. csomó, 59 625
[8] Csollák Ilár a levélben megnevezett polgári iskolából a miskolci felsőkereskedelmi iskolába ment tanítani, de 1918-19-es szerepvállalását követően el kellett hagynia az anyaországot. 1927-ben Ungváron, az ottani felsőkereskedelmi iskola tanáraként hunyt el. (Reggeli Hírlap, 36. évf. 7. sz. 1927. január 11.)
[9] HOM HTD 73.911.2.
[10] HOM HTD 73.911.2.
[11] Az adatokért köszönettel tartozom Bodnár Tamás levéltáros kollégának, a MNL B.-A.-Z. Megyei Levéltára igazgatóhelyettesének. A keresett fia lehetett Rátkay Ferenc vasúti főtiszt, aki 1943-ban a Magyar Királyi Államvasutak Miskolci Üzletvezetőségén dolgozott. Ezt az adatot Husonyicza Gábor vasúttörténésznek köszönöm.
Marjalaki hallgatott tanácsadójára, valószínűleg azonnal Miskolcra utazott. Fáradozása nem volt hiábavaló. Az állásszerzés eredménnyel járt, 1919. február 1. óta Miskolcon a II. sz. áll[ami] polg[ári] fiúiskolánál működik – írja magáról egy 1930-as önéletrajzban.[1] Igaz, Miskolcon is előbb ideiglenes státuszba került, de rövidesen véglegesítették státuszában, néhány hónapon belül kinevezést nyert. Egy 1919. május 30-án kelt dokumentum július 23-i keltezésű, Cseh Gusztáv iskolavezető által hitelesített másolatából kiderül, hogy a közoktatási népbiztos április 3-án kelt rendelete szerint M. Kiss Lajos abrudbányai áll. polg. isk. r. tanár a miskolci II. sz. áll. polg. fiúiskolához áthelyeztetett.[2]
M. Kiss Lajos nevére az Országos Menekültügyi Hivatal által 1920-ban, Miskolcon kiállított Igazolókönyve szerint Abrudbányáról 1918. november 20-án menekült harmadmagával, eskü megtagadása okán.[3] Nem volt ez szokatlan eset. Az új hatalom hűségesküre kötelezte alkalmazottjait, a pedagógusokat, hivatalnokokat, tisztviselőket, vasúti alkalmazottakat stb. A magyarok jó része ennek nem akarta magát alávetni, vagy sokan csak kényszer hatására tették le a hűségesküt. Erről olvashatunk egy Marjalakinak küldött levélben, melyben József Dezső gyulai rajztanár, egykori abrudbányai kollégája számol be az eseményekről utólag, 1920. május 30-án: [1919.] Jan. 17-én d[él]u[tán]-ra felrendelték a város, elemi isk[ola], polg[ári] isk[ola], erdészeti hivatal tisztviselőit, hogy tegyük le az esküt. Mélységes megdöbbenés ült minden arcon, kínzó és keserű fájdalom a szívekbe annyira, hogy eleinte szóhoz sem tudtunk jutni. Dr. Ciura volt az esküt követelő alispán (kitüntetéses honvéd főhadnagy), Pop Lőrinc, Borza, Dávid Gyuri és Drága Miklós a bizottsági tagok. Mindjárt fenyegetéssel kezdték, mert látták az arcokon ülő rideg ellenállást. „Ha nem teszik le az esküt, sem élet- sem vagyonbiztonságukat nem garantálhatjuk” – hangzott a borzasztó fenyegetés. Az esküt úgy tettük le (magyarul), mint amilyen kényszerítő körülmények közt írják alá Párizsban a békének nevezett rongy papírt. Hosszú ideig szótlanok voltunk utána – étvágy, álom hiánya még súlyosbította a nehéz keresztet…[4]
[1] HOM HTD 73.911.2.
[2] HOM HTD 73.909.1.1.16.
[3] HOM HTD 73.909.1.39.
[4] HOM HTD 73.911.2.
Marjalaki – számos sorstársához hasonlóan, Imre Sándor államtitkár kérésére – papírra vetette az abrudbányai állomáshelye elhagyásával kapcsolatos eseményeket, tapasztalatait, benyomásait, emlékeit. Erről az 1920. május 3-i keltezésű felkérő levélből értesülünk, melyet a levél hátoldalán olvasható feljegyzés szerint június 1-én kapott kézhez, s a választ június 10-én postázta.[1] A dokumentumot sikerült megtalálni a Magyar Nemzeti Levéltárban. Ebből arról értesülünk, hogy Marjalaki 1919. november 12-én hagyta el Abrudbányát, ahol személyét már nem érezte biztonságban. Előbb Tordára utazott, hogy onnan szemlélje az eseményeket. Itt látva a helyzet vigasztalanságát, 8 nap múlva utánam jövő kis családommal, kevés cók-mók kivételével minden ingóságomat hátrahagyva Kisújszállásra, szüleim hajlékába vonultam.[2] S hogy miért nem érezte magát biztonságban, s miért kellett elhagynia Abrudbányát? Erre a kérdésre három indokot is felsorakoztatott jelentésében. Elsőként említette, hogy 19 névmagyarosítást eszközölt, köztük 10 oláh ajkú tanulóét. Másodikként az Abrudbánya és vidéke című lapban megjelentetett földrajzi és néprajzi írásait említi, de leginkább azért haragudtak meg rá, mert a fentebb említett lapban 1917-ben, 40 részben leközölte bölöni Mikó Samu naplóját Abrudbánya és Zalatna pusztulásáról.[3] S hogy félelme nem volt minden indok nélküli, bizonyítják a következő sorok: Eljövetelem után megtudtam, hogy Abrudbánya nemzeti mozgalmainak vezetői közül engem és Dr. Pongrácz Aladárt, volt városi főügyészt, lapszerkesztőt (jelenleg Budapesten a Terület Védő Liga igazgatója) több ízben el akarták fogni. Lakásainkat lefoglalták, iratok után kutatva ott maradt holmijainkat szétszórták stb.[4]
Miskolcra kerülve belevetette magát a munkába. A pedagógiai munkássága mellett aktív közéleti tevékenységet is folytatott, ilyen módon nagy ismertségre és népszerűségre tett szert. 1919. július közepén az ózdi munkásság nevében Csák Miklós személyesen hozzá fordult, hogy legyen segítségükre az Ózdon addig nem engedélyezett polgári iskola megszervezésében. Ám mivel augusztus 4-én Miskolcra, majd rövidesen Ózdra is bevonultak a román csapatok, a szervezés abbamaradt.[5] Bekapcsolódott a Szabadoktatási Bizottság munkájába, 1920 októberétől ellátta annak titkári funkcióját.[6] Az 1920-as években sorra bekapcsolódott a Miskolc életében fontos szerepet játszó kulturális egyesületek tevékenységébe. 1927-ben tagja lett a Lévay Egyesületnek, ahol a következő esztendőben az irodalmi osztály titkári funkcióját bízták rá. Ugyancsak 1927-ben a Borsod-Miskolczi Múzeum osztályőre és könyvtárosa lett.[7] 1928-ban a Miskolci Polgári Kaszinó Egyesület elnöksége megválasztotta az egyesület jegyzőjének.[8] Évtizedeken keresztül rendszeres előadója volt Miskolcon a szabadegyetemnek, de máshová is gyakran hívták előadásokat tartani.
[1] HOM HTD 73.911.2.
[2] MNL K 501, 215. csomó, 59 625
[3] Ezt az írásművet már Miskolcon önálló kötetként is megjelentette: Zalatna és Abrudbánya pusztulása 1848/49-ben. Bölöni Mikó Samu szemtanú egykori kéziratából leírta és előszóval ellátta Marjalaki Kiss Lajos. Magyar Jövő Nyomdaüzem és Lapkiadó R. T. Miskolc, é. n. (1927).
[4] MNL K 501, 215. csomó, 59 625
[5] HOM HTD 76.341.1.
[6] HOM HTD 73.911.2.
[7] HOM HTD 73.911.2. (önéletrajz)
[8] HOM HTD 75.53.19.14.
Marjalaki Kiss Lajos tehát 1919 elejétől Miskolcon tartózkodott, itt élt élete végéig, de kötődése Abrudbányához nem szűnt meg. A fent említett könyvecske kapcsán megemlítendő, hogy hagyatékában találunk egy festményről készült képeslapot, melynek hátoldalára a következőket írta: Abrudbánya 1860 körül. Szőcs K. festménye. (A kép nálam van).[1] Hogy aztán mi lett a festmény sorsa, nem ismert. Viszont a kép a bölöni Mikó Samu naplójának illusztrációjaként is megjelent, s a képaláírásból azt is megtudjuk, hogy Abrudbánya piacterét ábrázolja az 1849. évi pusztulás után, s az eredeti kép (Szőcs Károly festménye 1866-ból) felesége, Geley Júlia birtokában volt. Összehasonlításként a kiadványban egy 1848 előtti illusztráció is látható a térről, rajta három magyar templommal (római katolikus, református, unitárius).[2]
[1] HOM HTD 73.910.1.36.
[2] Zalatna és Abrudbánya pusztulása 1848/49-ben. Bölöni Mikó Samu szemtanú egykori kéziratából leírta és előszóval ellátta Marjalaki Kiss Lajos. Magyar Jövő Nyomdaüzem és Lapkiadó R. T. Miskolc, é. n. (1927). 80. és 48. oldalak utáni illusztrációk. (Ez utóbbit Glatz Th. rajza után nyomta a nagyenyedi főiskola.)
Illusztrációk Abrudbányáról a Zalatna és Abrudbánya pusztulása 1848/49-ben. Bölöni Mikó Samu szemtanú egykori kéziratából leírta és előszóval ellátta Marjalaki Kiss Lajos. Magyar Jövő Nyomdaüzem és Lapkiadó R. T. Miskolc, é. n. (1927). című könyvecskéből
Felvetődik a kérdés, hogy Miskolcra kerülését követően hol élt. 1919 márciusában, amikor belépett a Magyarországi Tanítók Szakszervezetébe, Bethlen u. 5. szerepel lakcímként.[1] Ez az utca manapság is ugyanezt a nevet viseli, a Búza tér háta mögött található, a Szeles utcából nyílik. Ám nem sokáig élhetett ott, mert a polgári iskolákra vonatkozó dokumentumokat átvizsgálva kiderül, hogy az iskola egyik nélkülözhető szertárában biztosítottak számára (és családja számára) lakást. S bár ez a megoldás sem az iskolának, sem a családnak nem volt igazán kényelmes, az adott körülmények között mégis a legjobb megoldásnak tűnt. Ezért kérte 1920 nyarán Marjalaki, de maga Cseh Gusztáv igazgató is az iskola nevezett helyiségében való meghagyását. Marjalaki kérését azzal indokolta, hogy ha kiköltöztetnék, csak az utcára tudna kiköltözni. Az igazgató indoka jól rávilágít az adott kor ínséges helyzetére: Bár a tapasztalatok után nevezett tanár családjának az intézetben való további lakhatása az iskola tanulmányi rendjére nézve nem egészen kívánatos, mégis – tekintettel a kérvényben felhozott indokokra és azon körülményre, hogy amennyiben M. Kiss Lajos tanár családja az iskolából mostanában eltávoznék, a városi hatóság az üresen hagyott helyiségbe azonnal más, idegen menekült családot telepítene be.[2] Az 1920-as években aztán Vaj út, Menekült telep XV. ép. 4. ajtó, illetve Vay telep 15/4 címzés szerepel a borítékokon.[3] 1928-ban építési engedélyt kért és kapott a Tiszti parcella 14. szám alatti telkén egy háromszobás lakóház építésére. A szomszédok nélküli, szabadon álló, villaszerű építmény az utca vonalától 4 és fél méterrel beljebb épült meg. Az építő Szűcs Bertalan kőművesmester volt. [4] 1933-ban a Tiszti telepre[5], 1939-ben a Bulcsú utcába[6] 1939 augusztusában a Tiszti telep Bulcsú u. 9. szám alá címezték küldeményeit[7]. 1963-ban ezt írja: az átszámozott házszámom Miskolc I. Bulcsú utca 7.[8] Egykori lakóházán (ma is Bulcsú utca 7.) születésének 100. évfordulóján emléktáblát helyeztek el ezzel a szöveggel: EBBEN A HÁZBAN LAKOTT / 1927-1972 KÖZÖTT / MARJALAKI KISS LAJOS / TANÁR, TÖRTÉNÉSZ, FÖLDRAJZTUDÓS.[9]
[1] HOM HTD 73.909.1-19.
[2] MNL K 501, 219. csomó, 74 440
[3] HOM HTD 73.911.2.
[4] HOM HTD 75.53.38.2-4.
[5] HOM HTD 73.907.1-4.
[6] HOM HTD 73.907.1, 1-5,
[7] HOM HTD 73.907.1-7. Van ugyan egy képeslap a hagyatékban, mely a Deák utca 11. szám alá lett címezve, lásd HOM HTD 75.53.11.
[8] HOM HTD 89.114.60.1.
[9] Felavatták Marjalaki Kiss Lajos emléktábláját. In: Déli Hírlap 1987. 244. sz (1987. október 20.) 1. o. (Az emléktáblán feltüntetett évszám – amint a fentebbi hivatkozásból kiderül – nem pontos.)
Valamikor az 1930-40-es években Juhász Rózsika is hozzájuk költözött, 1945-ben bizonyosan velük élt, ezt egy a Bulcsú utcába neki címzett győri képeslap is bizonyítja.[1] 1956-ban, amikor elhunyt Marjalaki Kiss Lajos felesége, a testvérektől érkező részvétnyilvánítások sorra Rózsikáról is megemlékeznek, ez alapján feltételezhető, hogy egy rokon leányról lehet szó. Ezt a feltételezést megerősíti egy másik részvétnyilvánítás, mely a szerető sógortól, Juhász Sándortól és családjától érkezett, Karcagról. Ebben a levél végén ez olvasható: Kedves Lajos bácsi és Jucika! Igaz részvétem küldöm, nagyon sajnálom, hogy a kedves Juliska néni nincs többé. Vigasztalást és erőt, egészséget kívánok a bánat elviselésére. Róza. Rózsikám, neked is vigasztalást, a kis Pistikének is hiányozni fog a mama. Anyuka.[2] Ezek szerint Rózsika Marjalaki Róza nevű húgának volt a gyermeke, akit minden bizonnyal azért fogadtak magukhoz, hogy besegítsen a betegeskedő feleségnek a háztartási munkákba.
A Marjalaki hagyatékban számos olyan levél található, melyeket egykori iskolatársai, kollégái, tanítványai írtak neki, közülük jónéhányan az Abrudbányán töltött időszakhoz köthetők. Levelezett egykori abrudbányai ismerősei közül Szira Bélával, aki Abrudbányáról 1918-ban Fehértemplomba (Vajdaság, Szerbia), Zsombolyára (Románia), majd Budapestre került. Ez utóbbi helyről írta meg hányattatásának történetét egy levélben 1924. február 14-én.[3] Legkitartóbb levelezést Firtosi József Dezső rajztanárral, Gyulára került egykori kollégájával folytatott, aki gyakran saját maga rajzait ábrázoló képeslapokon adott hírt magáról.[4] Abrudbányai tisztelői közé tartozik Ürmössy Károly ügyvéd, aki Gyuláról írt neki saját magáról és az abrudi ismerősök sorsáról.[5] Székelykeresztúrról Jani (?) írt neki levelet 1930-ban Kedves pajtás! megszólítással.[6] Sipos András a Brassó melletti Türkösről Abrudbányán maradt könyvei elszállításában volt segítségére.[7]
[1] HOM HTD 75.53.24.
[2] HOM HTD 75.53.19.22.
[3] HOM HTD 73.911.2.
[4] HOM HTD 73.910.1.47; 73.910.1.59; 73.911.2;75.53.19.16; 75.53.24; 75.53.19.68;
[5] HOM HTD 73.911.2.
[6] HOM HTD 73.911.2.
[7] HOM HTD 73.911.2.
A Kisújszállásról származó tudós tanár értelemszerűen évtizedeken keresztül tartotta a kapcsolatot otthon maradt, vagy onnan elszármazott családjával, rokonaival, s mindig szeretettel emlékezett egykori iskolájára. Tagja volt az öregdiákok egyesületének, a diákévekre vonatkozó emlékeit meg is írta, s dolgozatát elküldte Kisújszállásra, amit Ari Sándor gimnáziumi igazgató levélben köszönt meg neki.[1]
[1] HOM HTD 75.53.19.45.
Régi kapcsolatainak intenzív ápolása ellenére is elmondható, hogy Marjalaki Kiss Lajos rövid időn belül ízig-vérig miskolci polgárrá vált. Idekerülését követően a tisztes megélhetést jelentő és lelkiismeretesen végzett tanári hivatás mellett bekapcsolódott számos egylet, társaság, intézmény tevékenységébe. Tudós kutatóként számos megyei, de leginkább miskolci témában dolgozott, s ezek némelyikében szakmai levelezéseket folytatott a téma más kutatóival. Így Munkácsi Mihály miskolci és környékbeli rokonságáról dr. Steinprinz Elemér, volt edelényi bírósági elnökkel[1] és Weinberger Gusztávval,[2] a magyarok eredetéről Lublóváry Istvánnal,[3] Fiatal, pályakezdő kutatókat is szívesen segített, erre utal a szakáldi Rembeczky Máriával való levelezése,[4] Bodó Károly tiszasziget illetőségű szegedi egyetemista levele,[5]
Megjelent könyveit rendre megküldte helyben és távolabb élő barátainak, érdeklődő tisztelőinek, így Duszik Lajos miskolci,[6] Moravcsik Sándor diósgyőri evangélikus lelkészeknek,[7] soproni református lelkész barátjának,[8] Farkas Istvánnak, a Tiszáninneni református egyházkerület püspökének,[9] Balogh István budapesti tanárnak[10], Veress Endre történésznek,[11] dr. Herczegh Antalnak Visontára[12] és másoknak.
Összegzésként elmondható, hogy Miskolc városa és a megye is sokat nyert Marjalaki Kiss Lajos Miskolcra költözésével. Emlékét ápolja a város, a múzeum, a honismerők és egykori diákjai, ám hagyatékénak teljes feldolgozása még mindig várat magára.
[1] HOM HTD 75.53.19.7, 8, 74.
[2] HOM HTD 75.53.19.3.
[3] HOM HTD 75.53.19.10.
[4] HOM HTD 75.53.19.43.
[5] HOM HTD 75.53.19.54.
[6] HOM HTD 75.53.19.11.
[7] HOM HTD 75.53.19.53.
[8] HOM HTD 75.53.19.17.
[9] HOM HTD 75.53.19. 15.
[10] HOM HTD 75.53.19.30.
[11] HOM HTD 75.53.19.40.
[12] HOM HTD 75.53.19.48.
